Amit a Zsidó hitközség székházáról tudni érdemes
Az első, Szegeden tartósan megtelepedett zsidó Pollák Mihály kereskedő volt. 1781-ben költözött a városba. 1786-87-ben már 25 család (136 fő) élt a városban. 1789-90-ben pedig már rabbija is van a szegedi közösségnek.
A közösség első zsinagógáját 1800 és 1803 között építi meg. A gyarapodó létszám késztetésére 1840-43 között egy újabb, újklasszicista stílusú építményt emelnek mellé. Ezt a második – manapság csak ’régi zsinagógaként’ ismert – építményt Lipowszky Henrik és József tervezte. Felavatására 1843. május 19-én került sor.
A század fordulójára a Szegeden élő zsidóság 5.863 főre emelkedett. A kisebbség terjeszkedése a gazdasági és kulturális fellendülésben jelentős szerepet játszott, amely a városkép fejlődésére is kihatott. Az 1879-es nagyárvíz előtt emeletes házak sorát építették, majd az árvíz után a „palotás Szeged” fő kialakítói voltak.
Új templom építésére az 1890-es évek második felében született kezdeményezés. Az új zsinagógát és közösségi székházat egy 1897-es pályázat alapján Baumhorn Lipót tervezhette meg. A közösség első szegedi zsinagógáját lebontják és 1900 és 1903 között megépül az Új Zsinagóga. Így látható Szegeden egy telken kettő, a ’régi zsinagóga’ és az Új Zsinagóga.
A hitközségi székház a zsinagógával egy időben épült fel. A két műemlék színpompás építmény együttes, nem választható el egymástól. Érdemes megfigyelni a Gutenberg utca felőli bejárat fölötti ólomüveg ablakokat!
Az építmény monumentalitása a Szegedi Hitközség egykori erejét mutatja. Egy olyan fénykort reprezentál, amely a tiszai árvíz pusztításai nyomán újjáépített Szegedhez, az iparosodáshoz, a kereskedelem kibontakozásához kapcsolódik. A szegedi zsidóság életének legszebb időszaka volt ez a korszak, ide vonzva a távolból érkezőket.
1927-ben közel 8000 zsidó lakosa volt a városnak, de már elővetítődnek – a gazdasági világválsággal, az antiszemitizmus erősödésével, majd a zsidótörvényekkel – a tragédia előjelei. Behívták munkaszolgálatra a férfiakat, majd életbe lépett a sárga csillag viseléséről szóló rendelet és a helyhez kötés, végül a gettózás és a deportálás. A felszabadulás után a deportáltak alig egyharmada tért vissza.